A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bodorka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bodorka. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. április 28., vasárnap

Spiccbotozás Pilisszentivánon

 Végre eljött az idei első horgászat, melyet nem meglepő módon Feró barátommal valósítottunk meg. Ismét elmentem a Slötyire (Pilisszentiván Bányász-tó), ahol is pontyra hajtottam a begumizott Kamasaki River pole 600-as spiccbotommal. Még soha nem sikerült pontyot kiszedni ezzel a bottal, de elárulom már most, ez úttal se jött össze :-) Ezt a vágyamat nem adom fel, majd eljön az ideje, biztos vagyok benne. Sikerült egész korán odaérnem, Feró illetve kollégaja, Zsolt már javában dolgoztak. Lecuccoltam, megcsodáltam a helyet, megbeszéltük a dolgokat, és én is megkezdtem a horgászatot ... 


Na, itt kezdődik nekem a horgászat ... A szép környezettel indul.

Kevertünk egy kis hidegvizes sötét etetőanyagot. Csalinak kukorica és csonti
Ide nem kell más, a pálya etetve volt szorgalmasan

Megérkezett az első, a kis rohadék. Megenni jó, de invazív. Repült a fa tövébe.

 Másodiknak (és még sokszor az nap) érkezett a gyönyörű bodorka

Aztán a taknyos dévér, ahogy én aposztrofálom

Sok bodorka és egy-két törpeharcsa után, kis tájfotózásra indultam

Csendélet Zsolti horgászállásán

Nekem nagyon sokat jelent a környezet. Megkaptam.

Jöttek a halank szépen

Mindenki fogott ezt-azt

Bodorka a kedvencem

Zsolti gyönyörű amúrt fogott

Csodás hal ...

Érkezett szép ponty is

Mindenki elégedett volt ...



Sok halat szedtem ki én is.
Biztos vagyok benne, hogy meg lesz az a ponty spiccbottal !














2021. április 5., hétfő

Pilisszentiván - Slötyi-tó

 Eddig bírtuk horgászat nélkül. Feró barátommal újra elindultunk. A célpont a Pilisszentiványi Slötyi-tó volt. Napijegyet venni a Posta melletti zöldségesnél lehet, melyet 07:00-kor abszolváltam is. Onnan igazán nincs messze a víz, ahol találkoztunk. Elvittem a Caperlan LakeSide-9-es ultra könnyű, 360-as spiccbotomat is, mely vizet még nem látott. Természetesen velem volt a 2 db Nevis feederbot is. Meg kellett szoknom az autóút viszonylagos közelségét, de már az első pillanatban feltünt a gazdag élővilág, mely egész nap velünk volt, récék, gémek, énekesmadarak és békafajok formájában is. Tetszett a hely, össze is raktuk kezdésnek a spiccbotot. Feró korábban érkezett, már 5-kor kint volt. Megetette a pályát, és egy-két kishalat fogott már, mire jöttem. Talán dévért is. Reggel 7-től horgásztam délután fél 4-ig. Maradnom kellett volna tovább a fényváltásig, de igen korán keltem, messziről jöttem, és a nap elintézett rendesen délutánra. Na de kezdjük az elején ...


Jó és szép helyünk volt



Caperlan LakeSide-9 spiccbot. Csodálatos, érzékeny és nagyon könnyű 

A reggeli fényekben jöttek a kishalak gyorsan, sorban. Több vörösszárnyú keszeg

Bodorkák szép számmal

Szeretem ezeket a halakat. Mindenki fogott bőven, én fotóztam, Feró tartotta őket

Aztán, ahogy az lenni szokott, megérkeztek az etetlsre a nagyobb halak...
A dévér keszegek kifejezetten szépek voltak, ebben a vízben




Közben 20 méterre bent volt a fenekező szerelék, mely szinte meg sem mozdult. Feró egy fenekező bottal, és egy másikkal úszózva próbálkozott, én egy ideig maradtam spiccbotnál még. Mivel nem ment a fenekező módszer, így én is feltettem a feeder botra (!) egy úszót, és a 10 méteren belüli távolsággal próbálkoztunk. Ekkor már felerősödött a szél, így a spiccbot 1-2 grammos úszóját nyugodtan el is felejthettük. 




Aztán elkezdtek jönni a gyűlölt (ám de jóízű) törpeharcsák. Repült mind a nádasba

Többféle etetőanyagot csináltunk ...

Jöttek még dévérek, de akárhogy variáltuk az etetőanyagot, a csalit, 

elárasztottak minket a törpeharcsák. 10-12 darabot biztos, hogy fogtunk




Déltől koradélutánig felmelegedett az idő, erős fények voltak. Én kezdtem leájulni már a székről, kávé sem volt ... Nagy lett a csend. A környező horgászállásokban tán még ennyit sem fogtak, mint mi. Nem ment a spiccbot, nem ment a feeder, sem az úszózás. 

Én feladtam, és összepakoltam.
Nekem ennyi is elég volt. Korán keltem, haza is kellett autózni.

A nap eleje / kezdete nagyon tetszett, a törpeharcsáktól kivert a víz.
Hogy pontyot hogyan is, és főleg mivel lehet innen kikönyörögni, na azt nem tudom.

Ha akadt volna egy 2 kg körüli, azt elhoztam volna.
Kívánnék egy jó kis rántott pontyot.










2016. augusztus 1., hétfő

Kishalak paprikás lisztben

Az előző blog végén írtam, hogy feldolgoztuk a halakat, de a halsütésre nem azon a napon került sor. A körülbelül 80 dkg halat lefagyasztottam, és kellemes klímájú estén álltam neki szakácskodni. Megnéztem sok videót, olvastam is, és barátomtól Gábortól is igen sokat tanultam e téren is. Nem kell nagy tudású gasztronómusnak, sem vérprofi horgásznak lenni ahhoz, hogy ezt az egyszerű ételkészítést végigvigyük. Leírom mi, illetve én hogyan is csináltuk ...


Balra a kicsik, jobbra a Dévérkeszeg és a nagyobbak



Apróhalak paprikás lisztben sütve:

- 6-8 db Vörösszárnyú keszeg, vagy kisebb kárász (aki szereti)
- 1-2 db Dévérkeszeg
- 10-15 dkg liszt
- 1-2 evőkanál pirospaprika
- Pár csipet só
- Napraforgóólaj

- Serpenyő, éles kések, hőforrás :-)

A pontyot, mely nagyobb hal, tipikus patkó alakban, rántva szokás elkészíteni, de ebben a blogbejegyzésben pontyról nem lesz szó.



A halakat mikor szákba tesszük, vígan elvannak odabent, s egészen addig élnek, mig nem hazaérünk velük (ekkor már kómásak), és fejbe nem csapjuk őket a megfelelő helyen és intenzitással. A halat megenni addig szabad, míg a kopoltyújában vért találunk. Amennyiben abban vér nincs, a hal már nem számít frissnek.


A feldolgozás fázisai:

1) Halak többszöri átöblítése, minden körben friss, tiszta vízben
2) A hal megölése, (egy a fejtető és tarkó találkozására mért határozott késmarkolat ütéssel)
3) A hal fejét (van aki a farkát is) levágjuk
4) A pikkelyeket a faroktól a fej felé haladva, a kés élét laposan vezetve, körkörösen leszedjük
5) A hal végbélnyílásánál "V" alakú bemetszést ejtünk
6) A halat a hasvonalon óvatosan végigvágjuk
7) Minden belsőséget gondosan kiürítünk a hasüregből
8) A feldolgozott halakat hosszasan, alaposan, többször átöblítjük


A halsütés igen egyszerű. Előre bekeverjük a lisztet, és ízlés szerinti pirospaprika mennyiséget egy laposabb tálba, tányérba. A halak testét beirdaljuk (hátuktól a hasuk felé, 2-4 mm-es távolságban, függőleges metszést ejtve), majd a már forró olajba helyezzük azokat, miután mindkét oldalukat megforgattuk a lisztben.

Sütni addig kell, míg aranybarnára nem sülnek. Sült krumplival a legjobb, de én ez esetben kenyérrel ettem. Én érdemesnek tartom konyhai papírtörlőn lecsurgatni a halszeleteket, hogy a felesleges olajat felitassuk.

Nézzük a folyamatot képekben !


 Eltávolítjuk a pikkelyeket

 Félre tesszük a fejet és a belsőségeket. A farokúszót sokan csemegének tartják

A házi macska szereti ezeket ...

 Előkészítjük a kellékeket, hozzávalókat, alágyújtunk az olajnak ...

 A megmosott és feldolgozott friss halak ...

 Beirdaljuk a halszeleteket

 Íme a bekevert liszt. A pirospaprika aránya ízlésfüggő

 Indul a sütés a kellően forró olajban

 Milyen jó mindezt a kertben elvégezni, nincs szag, csak a szabadság

 A baloldali halak már szép aranybarnák, jobboldalt a dévérnek még idő kell

 íme, a legtöbb már készen van

 Lazaság, boldogság, saját zsákmány, én "vadásztam" ?! IGEN ! :-)

 Nekem a Dévérkeszeg ízlett a legjobban

A háton található húscsík egyszerűen leemelhető.
Hátul a frissen kisült zsömlék.

Ízletes, és egészséges halvacsora volt, kb 30 dk színhússal.
Szabadban, jó levegőn, örömben.




Horgászat a telken

Szabadságunk egyik kiemelt programja volt a horgászat, így ehhez - a horgásszék kivételével - mindent elvittünk, a sok millió más egyéb holmival együtt. Eljött a nagy nap, ismét Gábor társaságában mentem horgászni. A vizet halak szempontjából nem ismertük még, így inkább ismerkedős horgászgatásnak aposztrofálnám, de igen sok tanulással fűszerezve. Összeraktuk a felszerelést, és zsebemben a napijeggyel kimentünk a vízhez. Csak a szükségeset vittük, megvárva, míg a nap, már telibe az arcunkba süt. Már a csónakkikötő 60 cm-es vizében is kedves élmények vártak ránk. Legalábbis én nagyon élveztem. Ott, még csak egy-két szem csontival, úszó nélkül snecizgettünk, de izgalmas volt nagyon. Már megint szaladok, mert csak mesélnék, és mesélnék, de tartsuk be a sorrendet, és legyen ez csak a bevezető, ahol nem írom meg a sok okosságot. Mert a horgászatot egy kis oktatás előzte meg, még a kertben, a műanyag asztalnál. Szóval kezdjük most is az elején !


A stégről nézve. Match bot közelre, feeder messzebbre, jobbra


Szóval kifelé menet a csónakkikötőben elbeszélgettünk Gáborral, és bevezetett a snecizés rejtelmeibe. Az én fejemben ez úgy volt, hogy a sneciket 4-5 cm-es kishalakat, azzal a gyerekkorunkból ismert 1 m2-es zöld, apró lyukú hálóval fogják, és ragadozóhalak csalija lesz mind. Ez igaz is, de snecizésnek hívják azt is, amikor egy(-két) kis csontival, vagy gilisztával, egy könnyű szerelékes bottal kishalat fogunk. Nem kell hozzá úszó sem, csak figyeljük a sekély vizet. Látszik, és érezhető a kapás. Láttunk kora délelőtt naphalat, de azt nem sikerült megfogni, mert akkorra már nem volt ott, de kis Vörösszárnyú keszegeket szépen kapkodtunk a 60 cm mély vízből. Szerintem gyönyörű hal ez. 


 Vörösszárnyú keszeg. Nosztalgiával gondolok rá, egy gyerekkori élmény kapcsán

 A hattyúk is kíváncsiak voltak ...

 Bodorka, a szép szemével ...


Kint a stégen egy tucatnyi vörösszárnyú keszeget fogtunk, 8-14 cm közötti méretben. Csak úgy ragyogtak, mikor kireptettük a kezünkbe őket, a szemközti vízililiom mellől, ahová etettünk, ez úttal alapvetően fokhagymás pontykajával. A feeder boton csend volt. Messze hobbra dobta el Gábor az etetőkosarat, és igen sokat vártunk, míg nem megrezzent a bot spicc, és kijött a 25 cm-es Dévérkeszeg. Semmi más nem jött azon a délutánon. Ennek az idő rövidsége, (3 szűk óra), és a helyismeret hiánya, illetve a nap állása volt az oka. (Fény elől bújnak a préda-halak, a meghorgászhatatlan hínárosba, oda a liliomok mögé)  Miután a szákba bekerült a 10 db Vörösszárnyú keszeg, a 2 db Bodorka, s időnk is elfogyott - Gáborék komphoz igazodva értek csak rá - visszamentünk a telekre. Ott pedig kezdetét vette a halpucolás ...




 Az állatvédőknek üzenem, hogy a halakat kíméletesen, gyorsan öltük meg

 Pikkelyezés

 Kishalak felesleges testrészei (szárnyasoknál, disznóknál is van ilyen !)

Ha volna macska, mennyire örülne neki ! Semmi nem veszne kárba ...



Következő blogbejegyzésemben a halak feldolgozásáról, és elkészítéséről mesélek.