A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pergető horgászat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pergető horgászat. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 3., kedd

Téli gyűjtögetés

Tekintettel arra, hogy a tél igen elhúzódott, nálam most kezdődik a horgász-szezon. Idén is igen sok dolgom lesz, mely nem kedvez majd a gyakori horgászatnak, így nem lesz erős szezon ez sem. Talán kora és késő ősszel ősszel lesz majd lehetőségem gyakrabban hódolni e nemes sportnak. Télen, amikor az embernek van ideje megvárni a csomagokat innen-onnan a netről, kisebb gyűjtögetésbe kezdtem. Lentebb a blogbejegyzésben képekkel mutatom majd be a szerzeményeket. Idénre a tervem, hogy többször meglátogassam a Dunakanyart, a Hárosi-öböl nyugodtabb területeit, a Duna Pláza háta mögött található vizet, a Kána-tavat, Lágymányosi-öböl környékét, és nagy reményt fűzök majd a Kiskunlacházi Ráckevei Dunához is. Ott kipróbálom majd végre a csónakból pergetést is. Február elején leadtam a horgásznaplót, megváltottam az ez évi horgászengedélyt. Minden készen áll. Karácsonyra kaptam egy Ultra Light pergető felszerelést, melyet szintén bemutatok itt, ebben a bejegyzésben. Az első horgász esemény idén, a Bikácsi horgásztó meglátogatása, egy háromnapos pihenés keretében. Arról, és remélem az ott elért sikerekről, külön blogbejegyzés készül majd. A sok kelléket igénylő match és feeder technikát szerintem idén hanyagolom. Lesz olyan életszakasz, ahol eljön az ideje, a parton fotelben üldögélésnek, és az etető anyag keverő vödröknek ...


 Daiwa Ninja 3000 A

Daiwa Megaforce 240 ST (Tűspicces UL bot)


Ez volt a vágyam karácsonyra, melyet meg is kaptam drága feleségemtől. Nagyon szeretnék kisebb halakra menni, ezzel a finom, érzékeny, és szerintem gyönyörű készséggel. Tetszik az is benne, hogy olyan szépen összepasszol a bot és az orsó, méretben, színben, és minden tulajdonságában. A hozzá illő 100 méteres fonott zsinór feltekerése pár napon belül megtörténik. Ezzel készen is van az UL szett. Az orsó járása nagyon finom, csodás darab. Beleszerettem a Daiwa felszerelésekbe, már a másik, medium-heavy Daiwa pergető botom esetében is. No, majd kiderült, mit hoz a cuccos :-)



 Nem tudtam otthagyni a Lidl-ben 1.200 ft-ért ...

 Not a knot kapocs, és drót előke a csukához

 "kilós" JIG fej készlet fillérekért

 Nem csúcsminőség, de akadóban hagyni pont jó lesz.
A zöld a nagy botra, a szürke pedig az UL szettre

 Arany forgó-készlet, különböző méretekben

 Ezüst forgó-készlet, több méretben

 Gumibéka. Ő ugrál majd a tavirózsákon át Ráckevénél

 Maréknyi apróság, és JIG-ek. Sosem elég belőlük

 Forgók, wobblerek, gumihalak, UL wobbler, féreg-twister

 Fajtánként 5 db, 2-3 dollárért

 Különböző fényekhez, napszakokhoz ...

 Nagyobb darabok. Fent a többrészes, alul a csörgős a csukának

 Színkavalkád. Remélem, rámozdulnak a ragadozók

 Nagyobb márkák másolatai. Kíváncsi vagyok a horog erejére ...

2.5 cm-es UL wobbler. Ez nagyon izgalmas ...




Továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy nincs szabadabb horgászat, mikor kedvünkre körbejárhatjuk az adott vizet, egy bot, egy merítőháló és egy oldaltáska társaságában. Ez tetszik a pergető horgászatban, hogy szabadságot ad, és nem köt egyetlen horgászálláshoz, ha már egyszer lecuccolt oda az ember. Nem kell hozzá szék, bottartó(állvány), több vödör, etetőanyagok, csalik, halom cucc ... Macera.

A pergető horgászat izgalmas, gyors, és érdekes válfaja a horgászatnak.

Meglátjuk, mit hoz a holnap !




Első bevetés: Bikácsi horgásztó április 12.
(forrás: a tó honlapja)

2017. október 4., szerda

Az első pergetett hal

Miután beszereztem pergető felszerelésemet, új témakör kezdett foglalkoztatni. Így terelődött a figyelem középpontjába, a hol és kivel - kérdésköre. Pergetős berkekben mozgolódva kétféle embertípust találtam, az egyik az önmagába burkolózó, a másik a nyitott, társas és segítőkész horgász ember. Én magam, merem remélni, hogy ez utóbbi halmazba tartozom. Ennek fényében kerestem horgásztársakat. Megismertem, Dávidot, Ferencet, akikkel rengeteget beszélgettem, estéről estére. Csatlakozott hozzánk még Zsolt is, aki szintén igen hasonlóan gondolkodik a horgászatról, mint mi. Dáviddal tudtam először összehozni egy Budapesti, munka utáni gyors horgászatot, mégpedig a Duna Pláza mögött, a Meder utcai hajókikötőben. Nem kis logisztikázás, és nem kevés izgalom után, egy kedd esti 5 órás találkozás sikeredett. Hamar megtaláltuk a hangot, és már dobáltunk is, ultralight csalikkal.

Megérkezett az első halam, a csapósügér. Itt még Dávid kezében van.

Ilyen kis halat, nem is tudom, meg lehet-e fogni másképp ...

 Nagyon finom, kellemes meleg fényekben horgászhattunk

Dávid is megfogta a maga halait. Három gébet ...

 Próbálkoztunk többféle csalival, forgó villantóval is, de más hal nem jött

Városi horgászat, alkonyatkor. (akár ez is szép lehet)
Elcsendesedett a táj



Dávidnak is mennie kellett, így az 5 órától tartó horgászatot, este 8 felé befejeztük. Megértettük egymást, noha van közöttünk közel 20 év korkülönbség. Dávid szavaira figyeltem, megcsodáltam multiplikátoros készségét, elbeszélgettünk az itteni módszerekről, csalikról, és emberi, hétköznapi témákról egyaránt. Így alakulnak közösségek, jó barátságok, és így lett meg az én első pergetett halam, a gyönyörűséges Csapósügér ...



2017. szeptember 22., péntek

Az első pergetések

Szeptember hónap elején összeállt a pénz, és a döntés együttese. Hosszasan bújtam a netet, mielőtt meghoztam a döntést, melynek eredménye az előző, a felszerelést bemutató bejegyzésben olvasható. Dolgozó emberként várva vártam azt a napot, amikor végre kipróbálhattam a készséget. Szépen összepakoltam, feltekertem a zsinórt a dobra (megjegyzem, egy lamellát ki kellett venni a Ryobi orsóból a szép zsinórkép érdekében), betáraztam a csalikat a dobozba. Nem bírtam megvárni a hétvégét, és egy munkanap után, rohantam is a Kána tóra. Hétfő és szerda között félárú a jegy, meg este is volt - zárásig 2.5 óra), így mindössze 900 ft-ért mehettem e rövid horgászatra. Készségesen elmondták, hogy a tó mely területén remélhető kapás. Pergető felszerelésemmel a kezembe, kis lámpalázzal el is indultam a tó körül a villamospályás oldalon, a csalit a nádas mellett vezetve dobálni. Ez volt az első pergetésem. A kezdeti izgalom után, elmélyedve a víz kémlelésében, kikapcsolva a külvilágot szorgalmasan dobáltam, gyakoroltam különböző csalivezetési technikákat, kipróbálva gumihalat, twistert, villantót, a tó kb 1/3 parti területét sikerült bejárnom. Ez a bejegyzés ezt, és a rá következő másik két alkalmat mutatja be.


Kána-tó

 Nem azt mondom, hogy eldugott hely, de meg van a maga varázsa

 Ponty, kárász, dévér, amúr biztos van benne

 Több szürke gém, és egy nagy kócsag is jelen volt (nagyított, telefonos kép)

 Van egy kis sziget, melyre pallón át lehet bemenni

Egészen estébe hajlóan dobáltam ...

Akadó nem olyan sok van, de a szűk állásoknál a nád zavaró


Mindig a parttal párhuzamosan igyekeztem vezetni a csalit, és csak ez után dobáltam egy pontból legyező alakban. Pár csali beszakadt, főleg a szigeten állva, kétszer éreztem azt, hogy "valaki" ráver a csalira, de halat nem tudtam kiszedni.



Hengermalom út, Rió

Következő alkalom a Hengermalom úton volt, ahol a Rió nevű szórakozóhelynél (Kopaszi-gát bejárat), mentem le a partra. Ott elég szépen lehet horgászni, de akadók vannak szép számmal. Érdekes, hogy a víz balról jobbra, Budapesttől Érdre felé folyik, de a Kopaszi-gát végénél megfordul az áramlás. Örvény keletkezik, és a csali felfelé úszik. Ez a sodrás terelte be több gumihalamat is az akadóba, ami tőlem balra volt. A part nagyon szép, sok csalit kipróbáltam. Maximális távolság, amit elértem a gumihalakkal, kb. 30-35 méter. Mintha ott még nem volnának halak. Gyakorlásnak jó volt.



 Folyóvízen más a technika ...

 A bokron túl, egy 50 éves pár szenvedett egymással. Nagyon zavartak

 Fogytak a gumihalak itt rendesen

A Kopaszi-gát miatt megfordul a víz, pedig onnan fentről folyik lefelé

A zölddel jelzett partszakasz szépen horgászható




Beliczay-sziget

Egy esőmentes szombaton elcsaltam feleségemet és egyik lányomat az Érd Ófaluban található Beliczay-sziget partszakaszra. Egy kellemes sétával az erdőn át, patak mentén könnyen lejutunk a partra, és már horgászhatunk is. Hangulatos, ígéretes hely ez, további jó területekkel, az érkezés irányához képest balra is. Akadó itt is előfordul, de viselhető. Itt mertem feltenni a Salmo wobblert, mely nem olcsó. Féltem a drága cuccot na :-) A Beliczay-sziget nyugodtan nevezhető vadregényesnek. Hangulata magával ragadó. A lányok néha dobáltak, csavarogtak is a környéken, én meg addig kipróbáltam minden csalifajtát a dobozból. Technikám hagy némi kívánni valót még, biztos ezért nem fogtam semmit. Akkor is rengeteget gyönyörködtem a tájban.


 Megérkezünk az erdei úton ...

 Ez tájfotónak sem utolsó, még ha telefonnal készült is

 Több mint egy órát dobáltam itt

 A lenti térképen jól látszik, hol is van ez az öböl

A folyton változó vízállás miatt, ezerarcú a táj


Itt az öbölben 30-150 cm mélységű a víz, állítólag igazi csukás hely. Szerettem volna akár egy-két órát is dobálni itt, akár megvárni a fényváltást, kicsit mászkálni a parton mindenfelé, de a lányokat nem nagyon kötötte le, hogy dobálok. Meg tudom érteni. Viszont velük is szerettem volna lenni, azért is, mert tudtam, másnap zárt térben zajló szociális programra megyünk. Próbálom össze kötni a dolgokat, de egy horgászhely kiismeréséhez nem hogy több óra, hanem több alkalom szükségeltetik. Szeretnék visszamenni még, nagyon érdekel ez a hely ! Hamarosan lesz alkalmam gyakorlottabb pergető horgászoktól tanulni, és társaságukban vélhetően megfogom majd első pergetett halaimat ...



Nagytétény - Duna utcai beömlő

Utolsó helyszínként a gyerekkoromban is sokat látogatott Nagytétényi beömlőt kerestük fel, Izgalmas helynek tartom, nyílt folyami, és nyugodtabb torkolati vízterekkel. Több pergető kolléga is járt ott ugyanabban az időben. Volt aki szemközt dobált a töltés oldalában, én egy kis öreggel a tágasabb, kövezett partszakaszon ... Több finom rákapás is volt, de hiába a berántások, nem sikerült halat fogni itt sem. Mindeközben kisebb halak vígan ugráltak ki a vízből, közvetlenül a jól látható, éppen felém közeledő csalim közvetlen közelében. Itt beszakadt egy gyönyörű gumihalam, melyért a szívem vérzett, de a felszíni Salmo csalival kihorgásztam a beszakad zsinórt, és kijött vele a csali is ... Mindent kipróbáltam, itt már fájó háttal, a közel 4-5 órás egyhuzamban állás, és dobálás után. (Vajon mégis csak hiányzik az a jó kis feeder-es fotel ? ) :-) Na de fotelban ülve nem nagyon lehet pergetni.


 Nagyon nyüzsgő gazdag víz ez. Gyanítom kishal-óvoda

 Érd felé tekintve ... Volt aki ott a gyökerek tetején próbálkozott.
Erősen fogytak a fények, s bevallom a türelmem is ...

A zölddel jelölt partszakasz izgatja a fantáziámat



Konklúzióként levonhatom, hogy kell egy bevezető horgászat olyan sporttársakkal, akik már láttak műcsalin halat, és esetleg feltárnának előttem néhány alapvető titkot. Nagy örömömre megismertem Dávidot és Ferót egy Facebook-os pergető csoportban, és alakítottunk egy saját közösséget. Szavaikat iszom, nem kevés halfogás van már mögöttük. Hamarosan együtt horgászunk, innen köszönöm meg, hogy rám írtak "fészen" !


E pár bevezető alkalom után, teljes hittel várom , hogy meglegyenek az első halak.
Például a Duna Pláza mögötti hajókikötőben, vagy Esztergom környékén, a Mini tavon ...
Meglátjuk.