A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fenekezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fenekezés. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 30., szombat

Göbölyvölgyi horgásztó

 Talán egy hónapja jártunk a víz környékén feleségemmel, mikor is felfedeztük ezt a tavat, akkor még mint látványosságot. Fotózni voltunk a környéken, de abban a pillanatban, ahogy leültünk a partra, elhatároztam, hogy itt horgászni fogok. Utána is jártunk barátommal Feróval, hogy mi is a játékszabály, és megbeszéltük az időpontot. Sporthorgász jegyet vásároltunk a csákvári kis benzinkútnál, majd horgászati kellékeket a közeli horgászboltban. Onnan már a vízhez vezetett utunk, nem akartunk késlekedni. Hamar megtaláltuk helyünket a nyugati oldalon, s már szedtük is elő a felszerelést. Megkevertük az etetőanyagot, kikészítettük a botokat, csalit, előkerült a merítőháló és a pontymatrac is, közel a vízhez. Feró egy teleszkópos botra szerelt úszót, én pedig spiccbotot raktam össze, mert továbbra is ez a legkedvesebb horgászmódszerem. Elkezdtük az etetést úgy 20 méterre, illetve közel a parthoz, ahová elérek a spiccbottal. A dobozban nyüzsgött a csonti, tekergett a giliszta, fokhagymás-halas etetőanyagunkba is szórtunk egy kevés kukoricát. Klasszikus étrend, semmi trükközés. Aztán csobbantak is az úszók, közelre és távolra egyaránt ...



Azért ez így első pillantásra eléggé meggyőző

Első halunk ez a fiatal, de gyönyörű amúr volt

Néhány fotó után már ment is vissza, gyengéd gondoskodással


Megérkezett az én első zsákmányom is, ez az izgága kárász is
(Horogszabadításkor leverte magát a matracról)

Várakozás közben volt mit csodálnunk

Időről-időre előbújt belőlem a fotós

Csendes nézelődésünk közben, lábunk előtt dolgozott a vakond

Különböző méretű dévérek

és kárászok váltották egymást

Nem fotóztam mindet, de jöttek szép számmal ...

11:00 - 13:00 között elültek a halak. Feró átszerelt fenekező módszerre

A pontyokra váró begumizott spiccbot mellé,

beüzemeltem az 5 méteres Nevis Nuovo botot is.



A szerelék mindkettőn egy 2 gr-os úszó, 20-as főzsinoron 12-es horog. Silverline szerelék a Peca arénától, mellyel maximálisan elégedett vagyok. A gumizást is ők követték el, de rendeltem magamnak tőlük még kelléket ehhez, csakúgy mint Stonfo fejeket is, mert a következő gumizást én szeretném megcsinálni. A csonti - giliszta - kukorica hármast variáltuk a létező összes kombinációban. Nem tudom kijelenteni semelyikről egyértelműen azt, hogy az volt a nyerő csali, mert vegyesen, de egyenlő arányban fogadták el a halak. 




Míg a halakra vártunk, volt miben gyönyörködni. Nincs ennél békésebb számomra

Fenekezésre szerelve várta a bot a távolabbi etetésre érkező halakat

Nyeletőfék nyitva, csengettyűs kapásjelző segítette munkánkat

Mindkettőnk számára volt még öröm bőven

A hőn áhított ponty viszont nem érkezett meg

Ellenben a halak mennyiségére semmi esetre sem panaszkodhattunk !

Horgászatunk végéhez közeledvén sem tétlenkedtünk

Az utolsó fények is megadták a "találkozás örömét" ...

Még egy dévért kaptam a végére

Izgalmas zárása volt ez, a napnak

Az utolsó pillanatok egyike ...



A víz közel 5 ha, hosszúkás és 120-180 cm mély. Kövezések a partokon, bedölt fatörzsek ... Csukát, harcsát ígérnek. Süllőben is gazdag a víz, és komoly a ponty állomány. Beszéltünk egy 75 éves idős sporttárssal, aki ejtett pár szót a víz történetéről, saját kalandjairól, horgász életútjáról. Jó víz ez, 1984 óta üzemel. Aki betartja a szabályokat, és tiszteli az élővilágot, azt szeretettel fogadja az egyesület.

A spiccbotos horgászat tartozik még nekem a pontyfogás élményével.
Vajon sikerül idén ?





























2018. augusztus 3., péntek

Hárosi-öböl feeder horgászat

Mivel szerelmes vagyok a Hárosi-öbölbe úgy jó 10 éve, nem hagyhattam ki, hogy a múltkori csúfos pergető betli után, ne próbáljak rá az új, iker feeder felszereléssel a békés halakra, itt az öbölben. Befűztem feleségemet és nagylányomat is, hogy menjünk ki ! Összepakoltuk a vödröt, széket, etető anyagot, botokat, minden feeder kelléket, vettünk csontit, gilisztát, és irány a part egy nyugodt, árnyas szakasza. Szabadságunk első napjaiban, lévén hétköznap, az ég világon senki nem zavart minket. Le is táboroztunk, összeraktuk a cuccot, bekevertük a jó kis anyagot, botok beizzítva, és had szóljon ! Figyeltük a vizet, hogy hol járnak a halak. A nagyok bent fürdenek, a kisebbek, a fák alatt ... Így a taktika az volt, hogy az egyik bot messzire, míg a másik közelebbre dolgozik, 60 fokos szöget bezárva, hogy viszonylag nagy területet fedjünk le. Repültek is be a kosarak, és várakozni kezdtünk.


A környezet több, mint gyönyörű

 Meleg volt ...

 Munkára készen

Az Nevis Tactical 5000 orsó, a Tubertini 0.18-as zsinórral

 Lehetőségek ...

 Arra is dobáltunk, mert fürödtek a halak

 Csendélet, 08:30 - 15:30-ig

 Bekevert anyag a széken. Epres Tímár Mix, eper aromával
kukoricával, horgon csonti-kukorica szendvics, és / vagy giliszta

Békesség



Ismét nem sikerült a lányokkal megszerettetnem a horgászatot, mert egy darab hal nem volt, legalábbis azokból a horogra egy retkes kárász sem akadt. Bevallom, nem tudom mit kell másképp csinálni, ha egyszer oda dobálok (és mindenhová, közel, s távol), ahol a halak fürdenek. Szemmel többet is láttunk, még fokhagymás kukoricát is bevetettünk. Nem nagyon értem a halakat. Bár nyáron kaja van bőven.
Elnézegettem szemközt a szürke gémet, a sziget felett köröző ragadozó madarakat, a tőkés récék bukdácsolását a partnál. Rekreáció szempontjából hatalmas élmény, de azért hiányzik az az érzés, ami a Bikácsi Jindra tavon volt, nevezetesen a 10 percenként érkező halak megfogása.


Hárosi-öböl részemről, horgászat szempontjából: SKIP.

2017. május 28., vasárnap

Horgászat és ételkészítés

Kis lámpalázzal a szívemben ülök most le blogot írni, mert sem ide, sem pedig a fotós blogomba  ( http://bodo-foto.blogspot.hu/2017/03/marciusi-madarles.html ) nem írtam közel három hónapja már. Minden hétvégi szabadidőmet elfoglalja mostanság, a telkünkön álló faház felújítása, így nem fotóztam, és nem horgásztam kora tavasz óta. Ez a blogbejegyzés sem érintetlen a ház felújításától, mert ezen munkálatok kapcsán sikerült végre egy kicsit kimenni a vízhez. Gábor barátom segített a ház emeleti részét lazúrozni, de ezen munkák ideje alatt szigorúan beiktattuk a horgászatot. A helyszín a Ráckevei kis Duna, még pontosabban az Angyali sziget és környéke. Egy héttel ez előtt szombaton reggel, és este volt lehetőségünk egy kis közös pecára. Mindketten készültünk könnyű szerelékes és fenekező készséggel egyaránt, mondván, hogy most egyszerre mindent szeretnénk. Pénteken este "felhúroztuk a hangszereket", hogy reggel már csak kivonulni kelljen a stégre ... El is indultunk szombat reggel még 6 óra előtt, a háztól nem messze lévő partra, hogy megkezdjük kedvenc, közös időtöltésünket.


Reggeli fényekben úszik a "játéktér"

 Igyekeznem kellett, hogy ne feledkezzek bele a táj szépségeibe

 Készen állt minden motyó

Türelemmel várakozott Gábor is


Mindketten két-két bottal jöttünk ki első körben, azaz match és fenekező szettel. Az etető anyag teljes mértékben az Eper ízvilágára épült. Epres etető anyag, íz azonos mikro pellet, főtt búza, eper aroma, és kukorica keveréke volt az alap. Ehhez mindketten hoztunk egy-egy doboz csontit, és közepes gilisztát élő csalinak. Feeder felszerelésünk a legegyszerűbb gubancgátlós, gumi ütközőgyűrűs, közepes méretű etetőkosaras szerelék volt, esetemben rakéta kosárral, Gábor rácsos kosarat használt. A fenék eléggé iszapos volt, így hosszabb előkére váltottunk hamar, de nehezítette a dolgunkat még a vízitök telepek jelenléte is. Négy bottal egy 8 m2-es stégen azért el kellett gondolkodnunk, hova, és merre dobálunk, hová etetünk. A víz átlagos mélysége, a stégtől 10 méterre 160-200 cm. Próbálkoztunk közelebb az úszós szerelékkel, és távolabb, oldalra is a fenekező felszereléssel.


Karika keszeg

 A hattyú család is kimerészkedett a lagúnából.
A hím csúnyán megverte, családját védendő, egy betolakodó fajtársát

 Megfogtuk az első és sajnos egyetlen pontyunkat is

 Ő a csontit részesítette előnyben

 Alapvetően nem szoktunk elvinni halat, de most enni szerettünk volna

 sajnos nem érte el a mérethatárt, így ment vissza a vízbe.


Nem jöttünk eléggé korán, a halak reggeli vonulásáról lemaradtunk. Jó fejek a halak, nekik a reggel 6 óra kezdés már késő, jót röhöghettek a "markukban", hogy na srácok, a lényegről lemaradtatok, most már behúzódunk a nádasba, gyertek legközelebb korán ! Amúgy is várt ránk a munka a ház körül, és szerettünk volna stratégiát váltani, azaz átállni csak feederezésre, visszavonulót fújtunk, és visszamenet a házban, megcsodáltuk a tocsogóban a sok száz és ezer halivadékot, valamint az egész nagytestű naphalakat figyeltük, ahogy mindenre az ég világon rámozdulnak, ami mozog ...



Estére kissé fáradtan, de összeszedtük a cuccot, kivonultunk ismét. Ekkor már csak két-két fenekező szettet vittünk, és csak a legfontosabb kellékeket. A megvásárolt napijegyet, igazolványt, engedélyt, a megmaradt etetőanyagot, horgot, apróságokat, ami kellhet. Nem vittünk rodpodot sem, mert jobbnak láttuk a botokat elfektetni a stégen. Azokat okosan lerakva, szépen hajlik így is a spicc. Minden látható ...



Karika keszeg

Karika keszeg szintén

Fogtunk "taknyos" Dévérkeszeget is


Sokat filóztunk, hogy miért is nem jönnek az igazán normális halak, de közelre, se távolra horgászva ?! Feltűnt, hogy egyre fülledtebbé vált a levegő, megjelentek a gomolyfelhők, sőt némán, a messzi távolban egy-egy villámlás is látható volt. A stég felett - szinte elfeketítve az eget - egy szúnyograjzás közepén találtuk magunkat, az igen erőssé vált szélben. Sötétedett, s mivel nem terveztünk éjszakai horgászatot, és a halak is elpilledtek, befejeztük a horgászatot. Azért a haltartóba került ez-az, amit másnap készítettünk el, a klasszikus paprikás lisztben sütéssel.



 Terítéken a menü

A halak feldolgozása a következőképpen zajlott:


- Halak kíméletes megölése már a parton (hátsó agyra mért határozott ütés a pucoló kés markolatával)
- Átöblítés, megtisztítás
- Fejek eltávolítása (halászlébe a fej is nagyon jó) - érdemes elkerülni a keserű garatfogakat
- Faroktól a nyak felé pikkelyek eltávolítása
- Végbél környékének "V alakú" bemetszése, végbél eltávolítása
- Óvatos bemetszés a has alján, belsőségek kiszedése
- Halak újbóli átmosása, hasüreg átöblítése
- 2 mm-es függőleges metszésekkel beirdaltuk a halat
- Sózás gazdagon, 20-30 perc pihentetés, hogy a sónak legyen ideje dolgozni
- Bekevertük a pirospaprikás lisztet
- A halakat alaposan beforgattuk a lisztbe, és kisütöttük őket



Indulhat a feldolgozás

 Pikkelyek eltávolítása

 Úszóhólyag (a levegőt a hólyagokat behálózó erek szállítják)

 Hasüreg kipucolása

 és jöttek sorban a már elpusztított halak

 ... "és legyetek táplálékul az embernek "

 Beirdalt, sózott, előkészített halszelet

 A létező egyik legegészségesebb étel

 A chipses hengerben volt a pirospaprika

Sütés előtti utolsó lépések, lisztbe forgatás előtt

 Idő kell a teljes sütéshez, cél az aranybarnaság, és hogy ropogjon

 Tálalva

 Szabadban enni jó +

 A gondos sütésnek hála, az apró szálkák megsültek, a nagyobbak könnyen távoznak

100%-os feldolgozottság. Nagyon finom ropogós volt, belül ízletes friss hússal



Jól zártuk ezt a hétvégét. Elkészültünk a ház körüli munkával (köszönet ezért Gábor), és jutott idő a fürdésre - először idén - a part meglátogatására, természeti élményekre, horgászatra, beszélgetésre. Egy finom ebéddel zártuk a 3 napos hétvégét, majd indultunk haza együtt. Számomra ténylegesen szakrális élmény azt megenni, amit az ember maga fog. Megjegyzem - nem elvéve Gábor dicsőségét - ez úttal én nem fogtam semmit, mert nincs még annyi rutinom, hogy az ismeretlen vízen sikerrel járhassak. Viszont a víz melletti jelenlét tökéletesen elég volt számomra.

Legközelebb egy nagyon kellemes helyre, a Seregélyes melletti kétpályás horgásztóra látogatunk majd el.