A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csuka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csuka. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 18., vasárnap

Pergetés a felső-Dunán

Elképzelhető, hogy ez volt az év utolsó horgászata, de szívem szerint, mennék még két helyre. Az egyik egy jó kis fagyos horgászat a Duna Budapesti szakaszán, a másik egy Domolykózás, ha ebbe a hónapba még esetleg belefér ... Ez a blogbejegyzés mégis beszéljen a legutóbbi élményemről, melynek főszereplői a Csapósügerek. Kedvenc pergetett halam ez a csuka mellett, de biztos csak azért, mert több halfajhoz nem is volt még szerencsém ebben a műfajban. Egy biztos, hogy a két említett halfaj csodálatos szépsége megbabonáz. A Duna felső szakaszán kóboroltunk jó horgászvizet keresve. Szerencsénk volt, és egy hatalmas élménypecában volt részünk Feri barátommal. Végre én is annyi halat foghattam, hogy már-már meguntam kedvenc sügeremet. Sokat sikerült kiszedni a vízből. A legnagyobb 25-28 cm-es volt, faját tekintve már a nagyobbak közé tartozó. Most első ízben próbálhattam ki az egyszerű és nagyszerű Drop-Shot szereléket, mely nagyon bevált. Erről a szerelékről mutatok is majd egy illusztrációt ebben a posztban. Pár képpel szeretnék emléket állítani ezen jeles, szombati napnak.



Ő volt a legnagyobb csapósügér

 Az első élőlény, amit az én UL cuccom kihozott a vízből :-)

És az aznapi első halam.

Egy anorexiás csuka meglátogatott minket

 Ferinek is szépen jöttek a halai, legalább 2x annyi, mint nekem ...

Volt oka a büszkeségre



A kép mindent elmagyaráz, nem is kell beszélni róla sokat.
Mi az ólmot úgy tettük fel, hogy azon tól, még 20 cm zsinór maradjon.
Ezzel finomítható, hogy a gumihal vízközt hol is helyezkedjen el ...


 A nap végére jutott idő egy kis nézelődésre is

 Természetet csodálni

És bekukkantani Esztergomba is


Élvezetes, napsütéses, bár szeles-hűvös napunk volt. Hulla fáradtan rogytunk be az autóba, és hazafelé igen erősen koncentráltam, hogy be ne aludjak :-) Most, ahogy írom ezt a posztot, még mindig érzem, a hosszú órákat a térdemben, és a hátamban, a lapockám alatt.

Mégis, oda nem adnám szinte semmiért a gyönyörű sügereket ...


2017. október 6., péntek

Életem első csukája

Pergető felszerelésem elsődleges feladata az, hogy csodálatos csukákhoz juttasson. Ennél is őszintébben ez az halfaj, amely a pergetés felé terelt engem. Számomra a csuka, az egyik legszebb és legizgalmasabb ragadozó hal. Fűztem a többieket, hogy keressünk egy csukás tavat, ahol megfoghatom életem első csukáját, és kezembe vehetem ezt a gyönyörű halat. A Daiwa Ninja 240-es, 15-50 gr dobósúlyú bot, tökéletesen alkalmas erre, a 0.15-ös fonott zsinórral. Egyes források azt mondják, hogy ezzel még kisebb harcsákra is jó eséllyel pályázhatok. Egy szombat reggelen elindultunk Siófok közvetlen szomszédságába, a Hidegvölgyi horgásztó és vadaspark vízéhez. Igen korán megérkeztünk, úgy negyed 7 lehetett ... Megismerkedtünk a halőrrel, a négy, csodás pointerrel, melyből három fekete, és egy barna foltos volt. A kezdeti kétkedést hamar feloldottuk bennük, s a nap végére, már a lábunkhoz kuporodva vakartatták magukat. Található ott még szarvas, bagoly, sólyom, macska, róka, nemes gerlefajok, és ki tudja mi még ... Inkább a halakra koncentráltam. Az adminisztráció után, elkortyolva a jóízű kávét, indultunk is a vízhez ...


Életem első csukája. 70 cm, 4.2 kg. Nem rossz, így elsőre ...

Még kevés fényben

 Bejártuk a tó minden szegletét

 Minden oldalát

 Szorgalmasan pergettünk

A nap közepén már ilyen szép időben

 Zsolt csukája

 Dávid első hala

 Ez aztán a krokodil :-)

 Komoly méretek

 Mustra

 Kinek ne melengetné a szívét, egy ilyen gyönyörű hal ?

 Aztán megérkezett az enyém is, 12 cm-es lebegő wobbler + twister-re

 Horogszabadítás, méregetés ...

 Visszafogott mosoly, enyhe megilletődöttség :-)

 Brutális ... és ez még nem kapitális hal

 A zöld-sárga, függőleges csíkozás. Megőrül érte a csuka

Negyedik, vagy ötödik hal ?
 Mindenki megdolgozott a zsákmányért, Dávid volt a legeredmémnyesebb

Örömre, és büszkeségre okot adó példány

 Megnyugvás

 Igen, mindenhol körbedobáltuk, volt ahol kétszer is

Az élet annyi, amennyit beletöltesz.

Igen, ez így igaz. Mi 07:00-14:30-ig álltunk és járkáltunk a tó körül. Ez testvérek között is 7.5 óra. Fáradozásunk meghozta gyümölcsét, együtt összesen hét csukát fogtunk, melyből 4 példány 70 cm, vagy annak környékén mozgó mérettel rendelkezett. Sekély volt a víz, vigyázni kell az akadókra, mert bizonyos részein sajnos vannak. Nagyon szépen ott lehet hagyni a több ezer forintos wobblert a meder alján.

A park többi része is nagyon izgalmas, tele van állatokkal, gyerekeket lefoglaló látnivalókkal, kulturált a mellékhelység, kávé, tea, sör és üdítő kapható. Lehetne azért némi harapnivaló is, de biztos fejlődik majd a hely. A kiszolgálás elsőosztályú.
Életem első csukázása, örök, és kedves emlék marad.