2021. július 17., szombat

Mányi horgásztó

 Az áprilisi alkalom után, most jutottam újra ki a vízpartra. Nagyon vártam már, főleg, hogy megvásároltam a Nevis Force Nuovo Pole 500-as spiccbotomat. Mindkenképpen fel kellett avatni, ezt a szép, jól kezelhető carbon spiccbotot. Igényes kivitelezése, stabilitása, kis súlya, jó reményeket ébresztett bennem. Lakóhelyünktől nincs távol a hangulatos, szép és rendezett Mányi horgásztó. Mikor ide költöztünk, és felkerestük a környéki vizeket, ezt találtuk az egyik legszebbnek. Az erdőben kanyargó földút, a fák árnyéka, a környéki vadregényes táj, már előre meghozza az ember hangulatát. A gondozott vízpart, a tiszta víz, az ott megfigyelhető élővilág megnyugtat minket. Idilli volt, ahogy a szemközti domb tetején zajlott a búza aratása, csendben fordult a kombájn, és tünt el a horizont alatt. Elfoglaltuk helyünket, kipakoltuk a motyót, és összeraktuk a botot. Megkevertük az etetőanyagot, megmértük a vízménységet, és megkezdhettük horgászatunkat. Nem volt már túl meleg délután 16:30-kor, a fák jó árnyékot adtak, egészen lágy szellő fújdogált. Négy óránk volt horgászni, de az elégnek is bizonyult. Egy nádas mellé dobáltunk, remélve, hogy a "spiccbotos halkategória" annak környékén táplálkozik. 


Nagyon tetszett a környezet, békességet találtunk a víznél

Nekem nagyon jól bevált a Decathlonos zsebpeca szerelék.
1.5 gr, 0.16 főzsinór (7m) + előke, 10-es horog

Epres és sima kukorica, csonti, epres keszegező etetőanyag

Nevis Force NUOVO pole 500

Csodálatos és megnyugtató látvány...

Elsőre sajnos törpeharcsák érkeztek

Aztán megérkezett a kárász

Fényképezés után ment vissza ő is a vízbe ...

A kezdeti egészséges izgalom után, valódi békesség adatott. 

A víz pedig igenis gyógyít !

Az "üresjárati időkben", gyönyörködtem szép új spiccbotomban ;-)

Csodás játéka van a vizen, a fák-bokrok árnyékának

Ezt az idillt csak az egyébként jóízű törpeharcsák tudják elrontani.
Cserébe repülnek is a szántóföldre, hogy ne tizedelhessék a víz növendékhal állományát ...

Nagyon sokszor megcsodáltuk a súrlófényekben fürdő vízpartot

A récék lassú úszása, kedves hápogása tovább növeli az élményt



Horgászatunk vége felé, további izgalmak vártak ránk. Miután horgászállást váltottunk, és újra etettünk ott is, volt még pár kalandos pillanatunk. Az utolsó dobásra egy komolyabb hal érkezett. Érezhető és látható volt, hogy ez nem a 12 db törpeharcsa egyike, és nem is egy 10 cm-es hal. Éreztem, hogy húzza a spiccet, látható volt mozgása, mely elég széles körívet írt le. Így terelgettük őt a partfelé. Feleségem a merítőhálóval dolgozott, én pedig a hallal "küzdöttem". Nem erőltettem, s ennek eredményeképp már csak másfél méterre volt tőlünk. 30 cm körüli dévér vagy kárász lehetett. Nem láttam elég jól. Tett egy hirtelen mozdulatot, elkerülte a szákot, és a part felé fordult. Sajnos a kövek, vagy valami egyéb megszakították a zsinórt. Elment a hal. Annyira érdekelt volna, hogy ki volt ő, de ezt nem tudhatjuk meg. Elgondolkodtam, hogy ha most nincs előke, elbírta volna talán a  főzsinór ezt a harcot ?! Mivel már erősen 20:00 felé járt az idő, nem is dobtunk újat. 

Pakolni kezdtünk, összeszedtük a szemetet, elraktuk a felszerelést. 20:30-ig volt lehetőségünk bent maradni a sportjeggyel, így még nézelődtünk kicsit, csodáltuk a kékóra fényeit, a megnyugvó vizet, s hallgattuk a récék kedves csipogását, ahogy igen közel jöttek hozzánk. A víz csodálatos !



Ezzel a képpel búcsúzom innen, a mányi horgásztó partjáról



Érdekel nagyon a víz belső területe, és a ragadozó állomány.
Visszatérünk még feeder és pergető technikával is.















2021. április 5., hétfő

Pilisszentiván - Slötyi-tó

 Eddig bírtuk horgászat nélkül. Feró barátommal újra elindultunk. A célpont a Pilisszentiványi Slötyi-tó volt. Napijegyet venni a Posta melletti zöldségesnél lehet, melyet 07:00-kor abszolváltam is. Onnan igazán nincs messze a víz, ahol találkoztunk. Elvittem a Caperlan LakeSide-9-es ultra könnyű, 360-as spiccbotomat is, mely vizet még nem látott. Természetesen velem volt a 2 db Nevis feederbot is. Meg kellett szoknom az autóút viszonylagos közelségét, de már az első pillanatban feltünt a gazdag élővilág, mely egész nap velünk volt, récék, gémek, énekesmadarak és békafajok formájában is. Tetszett a hely, össze is raktuk kezdésnek a spiccbotot. Feró korábban érkezett, már 5-kor kint volt. Megetette a pályát, és egy-két kishalat fogott már, mire jöttem. Talán dévért is. Reggel 7-től horgásztam délután fél 4-ig. Maradnom kellett volna tovább a fényváltásig, de igen korán keltem, messziről jöttem, és a nap elintézett rendesen délutánra. Na de kezdjük az elején ...


Jó és szép helyünk volt



Caperlan LakeSide-9 spiccbot. Csodálatos, érzékeny és nagyon könnyű 

A reggeli fényekben jöttek a kishalak gyorsan, sorban. Több vörösszárnyú keszeg

Bodorkák szép számmal

Szeretem ezeket a halakat. Mindenki fogott bőven, én fotóztam, Feró tartotta őket

Aztán, ahogy az lenni szokott, megérkeztek az etetlsre a nagyobb halak...
A dévér keszegek kifejezetten szépek voltak, ebben a vízben




Közben 20 méterre bent volt a fenekező szerelék, mely szinte meg sem mozdult. Feró egy fenekező bottal, és egy másikkal úszózva próbálkozott, én egy ideig maradtam spiccbotnál még. Mivel nem ment a fenekező módszer, így én is feltettem a feeder botra (!) egy úszót, és a 10 méteren belüli távolsággal próbálkoztunk. Ekkor már felerősödött a szél, így a spiccbot 1-2 grammos úszóját nyugodtan el is felejthettük. 




Aztán elkezdtek jönni a gyűlölt (ám de jóízű) törpeharcsák. Repült mind a nádasba

Többféle etetőanyagot csináltunk ...

Jöttek még dévérek, de akárhogy variáltuk az etetőanyagot, a csalit, 

elárasztottak minket a törpeharcsák. 10-12 darabot biztos, hogy fogtunk




Déltől koradélutánig felmelegedett az idő, erős fények voltak. Én kezdtem leájulni már a székről, kávé sem volt ... Nagy lett a csend. A környező horgászállásokban tán még ennyit sem fogtak, mint mi. Nem ment a spiccbot, nem ment a feeder, sem az úszózás. 

Én feladtam, és összepakoltam.
Nekem ennyi is elég volt. Korán keltem, haza is kellett autózni.

A nap eleje / kezdete nagyon tetszett, a törpeharcsáktól kivert a víz.
Hogy pontyot hogyan is, és főleg mivel lehet innen kikönyörögni, na azt nem tudom.

Ha akadt volna egy 2 kg körüli, azt elhoztam volna.
Kívánnék egy jó kis rántott pontyot.










2021. március 14., vasárnap

Hárosi-öböl

 Huszonnyolc. 28 hónapja nem voltam víznél, legalábbis horgászni. Télen már megnéztem az összes számomra fontos horgászvideót, és csak megerősödött bennem, hogy tovább nem bírom, menni kell. Horgászatunkat Feróval hosszas beszélgetés előzte meg, általános, de leginkább horgászati témákban. Helyszín tekintetében a Hárosi-öbölre esett a választásunk. Egyrészt a hely szépsége, másrészt az egy hete történt 22 mázsás haltelepítés okán. Spicc és feeder botokkal készültünk. Büdös-halas fekete süllyedő etetőanyaggal, és édes ízesítéssel egyaránt. Vittünk kukoricát, csontit (melynek beszerzése a szigorított pandémiás helyzetben nem kis kihívás volt), valamint komposzt-gilisztát, pelleteket, mindent is :-) Nagy csodát nem vártunk, a még épp csak melegedő víztől, de mentünk, nagy lelkesedéssel. Horgásztársam és barátnője már nagyon korán kint voltak, mert a jó helyekért bizony, komoly versengés folyik. Én csak 08:00-ra értem oda. Addigra az etetés már meg is történt. Spiccbotokkal kezdtünk, de ahogy telt az idő, komoly problémát jelentett az egyre erősödő szél. Így kezdtek előkerülni a feeder botok. Volt pár reggeli apróság, több küsz, és egy bodorka is akadt !


Egykori jégmadárfotós helyszínem ...

Álmoskás, reggeli hideg fények

Durbincs, a védett őshonos magyar faj

Még egy (izgő-mozgó) apróság


Miután a szél miatt ellehetetlenült a finomszerelékes horgászat (nagy respekt a mellettünk 7 méteres bolognai bottal harcoló kollégának), elővettük a feeder botokat. Ferónál volt egy ritkaság, a teleszkópos Daiwa fenekező bot. Nem láttam még ilyet. Én is összeraktam a két teljesen egyforma Nevis Vanity Carp 40-100 gr dobósúlyú botokra, és Nevis orsókra épülő szettemet. Átnéztük, mit is használhatnék, az eddig felhalmozott szerelékekeimből, és indult a komolyabb horgászat. A horogra került csonti, epres kukorica, giliszta, kolbász ízű pellet. Kísérleteztünk ... Hideg a víz, ki tudja mire mozdulnak a halak, ebben szeles koratavaszban ?! Kollégának már megérkezett a második dévérkeszeg is. Ő sem ismeri még annyira ezt a vizet, bár pár hete sikeresen pergetett csukára, süllőre ezen a területen.



A várakozás percei következtek ... A környezet szép volt, érezhetővé vált a napsugarak "ereje"

Erősödött a szél, gondolkodtam is, vajon felborul-e a bottartó ?

Leleményes vendégeink lekunyerálták a maguk adagját :-)

Megérkezett az én keszegem is, jó messziről, majdnem a túlpartról

Aztán vártunk, és vártunk órákon át, próbálgatva a csaliváltozatokat

Olyan szél kerekedett, hogy elragadta az etetőanyagos vödröt, benne a csontisdobozt is !
Milyen hasznos ilyenkor a hosszúnyelü merítőháló ...



Madarász és fotós szemmel gazdag volt a látvány. Szajkó, cinege fajok, ökörszem, fekete rigó, harkályok, kárókatona, ragadozók, szürke gém, kisvöcsök, jégmadár. Mind-mind ott mozogtak mellettünk. Eszembe is jutott, hogy a halom cuccom mellé, ha bevállaltam volna a fotós felszerelést is, egész jó képeket készíthettem volna. Elütöttük az időt jó beszélgetéssel, ebéddel, és a gyönyörű táj megfigyelésével. Régen találkoztunk, jó volt együtt lenni. Számomra teljes RELAX.




Feró egyik hala

Szürke gém a túlparton. (mobillal nem rossz)

Ők sokszor jöttek a nap folyamán

Gyönyörű tőkésréce hím. Megengedő volt

A gém egész nap figyelemmel kísért minket. Több éve jártam itt, jó volt viszontlátni.




Délutánra gyakran eltűmt a nap, hüvősebbé vált az idő, és az erős szél megmaradt. Nem erőltettük tovább a dolgot, lassan pakolni kezdtünk. Balra mellettünk nem nagyon láttunk halfogást, jobbra egy nagyobb hal - talán egy ponty - akadt. 


Jól éreztük magunkat, első horgászatnak kiváló volt.










2021. február 14., vasárnap

Szezonkezdő leltár

 Az elmúlt két szezonban mindenre jutott idő csak horgászni nem. Nem mondanám magam megszállott horgásznak, de nagyon szeretek vízparton lenni. Mégsem tudtam eljutni a vízhez, mert költöztünk, és a családi ház körül, főleg annak kertjében, irdatlan mennyiségű munka adódott. Másik hobbim tekintetében, mely a természetfotózás, szintén gyenge időszakot zártam, a fenti okok miatt. Észre vettem magamon, hogy hetek óta lógok a Youtube-on, és csak horgász videókat nézek. Találtam pár olyan horgászt, akinek a csatornáira feliratkoztam, és újra néztem, kedvenc "elrakott" videóimat. Ezen írást megelőzte egy teljes leltározás, hogy pontos képet kapjak felszerelésemről. Készülök leadni - záros határidőn belül - az üres fogási naplót, megváltani a horgászengedélyt, és beszerezni pár dolgot. Egyaránt szeretem a Feederezést, a pergetést, és az aktívabb időszakom végén - visszatérve a gyökerekhez - nagyon beleszerettem a spiccbotozásba. Így nem is nagyon tudom, melyik technikához nyúljak, a hamarosan kezdődő szezonban. Egy biztos: vízhez akarok menni. Hiányzik annak játéka, a fények, a hamarosan kizöldülő fák tükörképe a vizfelszínén, a kapás érzése, az elhajló botspicc látványa, a koppintás a gumihalon, és a pörgős spiccbotos peca is, a maga végtelen egyszerűségével. Nézzük most meg együtt a leltárt, hadd meséljek pár szót a horgászatról FŐLEG AZOKNAK, akik elgondolkodtak velem együtt, hogy (újra) horgászni volna jó ...


Forgók, kúpos és hagyományos gyorskapcsok ...
Kezdetét vette a leltár, haladjunk sorba a horgászati ágakon !



Eddigi rövid horgász pályafutásom során, kipróbáltam a fenekező (feeder), az úszós (match botos), a pergető (ragadozóhalas), és a spiccbotos horgászatot, mely minden horgászat alapja, az orsó nélküli horgászbottal. Vicces, hogy pont ez a módszer maradt a legvégére, mert kezdetben nem láttam még értelmét, de egy horgászat során beleszerettem, és ki akartam próbálni. Meg is vásároltam hozzá, az igazán nem drága 3-4-5 méteres Caperlan LakeSide 1-es spiccbotokat a Decathlonban, hozzá való zsebpecákkal, és nagy örömöt leltem benne. A Match botomat eladtam, mert az nem tetszett annyira, és volt egy 4.20-as Nevis folyóvízre való botom, melytől szintén megváltam. Ekkor raktam össze a 2 db, egymással teljesen megegyező Nevis 3.60-as feeder botot, Nevis orsókkal, melyről állíthatom, hogy teljes mértékben elégedett vagyok azokkal.  A bojlis békéshalas technikáig még nem jutottam el, mert 4 kg-os pontynál nagyobb halat nem fogtam még, így nem hajtok 15-20-25 kg-os nagy halakra. Odáig el kell jutni. Békéshalazás terén megelégszem egyelőre a max. 5 kg-os pontyokkal. Várat magára még egy áhított faj, az amúr is. Pergető szettemet is rendeztem, mely két Daiwa botból, és hozzájuk passzoló Daiwa orsókból áll. Az egyik bot UL, a másik nagyobb halakra alkalmas pergető szett. Most, hogy indul majd a 2021-es szezon, újra szeretném feleleveníteni minden, az összes általam megtanult módszert. Kötések, és csomók terén eléggé berozsdásodtam, de majd gyakorlok. Itt van erre a február második fele. A Youtubeon sok okos videó található ebben a témában is. Nézzünk körbe, miket találtam itthon ...


Fenekező (feeder szett)

E módszer alkalmazása során voltak sikereim, jó pár tavon kipróbálhattam, és keszegeket, pontyokat, kárászt fogtam szép számmal. Az első alkalmak során az etetőkosaras módszert használtam, aztán megismerkedtem a szilikongyűrűre felrakott pop-up pelletekkel, melyek illata, sokszínűsége elvarázsol. Jellemzően csonti, pinki, kukorica szendviccsel csaliztam, és tetőanyagok tekintetében kipróbáltam az édes ízeket, a büdös-halas, és a fűszeres ízeket, a magvakat is. Nem alakult ki még bennem, hogy hol, mely évszakban melyik az igazán jó etetőanyag, mert nem volt egyértelmű azok sikere, adott alkalmakatat megfigyelve. Vásároltam method feeder etetőkosarat is töltővel, de annak kipróbálása már elmaradt. Ezt szeretném pótolni.



Nagyméretű forgó kapcsok, horgok, előkötött előkék

Képtelen vagyok a 10-esnél kisebb horgokat megkötni. Hasznosak az előkötött szerelékek

Etetőkosarak. Az alap feeder módszerhez

Gubancgátló az etetőkosárhoz, és gyári előkék

Gumigyöngy ütközők. Igen sok szerelék igényli, például a fenti etetőkosár,
és a gubancgátló találkozási pontjánál elengedhetetlenek

A method feeder kosár, a töltő, és egy okos szerszám

Kedvenc módszerem ez is, a szilikongyűrűbe rakott pellet

Ezer íz és illat, sok forma, sok méret ...

Etetőkosár ez is, bár nem kedvelem túlzottan. Fluoro carbon és hajszál előke

Csalitüskére szúrható gumikukorica, forgó-gyorskapocs, hasznos szerszámok

Fejlámpa kevés fénynél ...

Szinte mindenkinek ilyen mérleg lapul a táskájában ... Jó ha van, mérőszalaggal együtt !

Egy 8-12 órás horgászat során, kényelmes horgász szék nélkül szenvedés lehet a móka ...

A botok tartására használhatunk földbe szúrható villás bottartót,
de én jobban kedvelem a Rod-Pod nevű megoldást ...

A megfogott halat valamivel ki is kell emelni ...

Persze nem illik őket a fűre, vagy a kavicsos talajra letenni. A pontymatrac kíméletes,
és intelligens megoldás a halak védelmében




Megállapíthatjuk, hogy a feeder technika igényli a legtöbb kelléket, és még fel sem soroltam az etetőanyagot, a rostálót, a vödröket ... Teljes mértékben indokolt, amikor komoly horgászhelyeken, kiskocsit húzogató kollégákat látunk zarándokolni, a kiszemelt horgászállás felé. Éppen ezen technika nagy kellékigénye vette el később a kedvemet egy idő után, és váltottam a mindössze egy "oldaltáska-horgászbot" igényű pergetésre, melyben az is tetszik, hogy a halkereső horgászat során hosszú partszakaszokat járunk be, mely a kiránulás élményét is megadja, a halfogás öröme mellet ...



Pergető horgászat



Szemet gyönyörködtető wobblerek


Annak idején, amikor elkezdtem tanulmányozni a ragadozóhalas horgászat módszerét, igen hamar rákattantam a dologra. Vonzottak a szép, és gyors ragadozóhalak, a független és szabad, mászkálós horgászat, a kevés kellék adta szabadság, és az izgalom, amit cserkelés közben élhetünk át. Külön szakma ez, mert van az UL (Ultra Light) peca, és a nagy csukákra, balinokra irányuló pergetés. A módszereket tekintve pedig - amit én megismertem - a JIG fejre rakott gumihalas, a gyorskapocsra felrakott Wobbleres műcsalis, valamint pédául a DropShot lehetőségeken túl ezernyi megoldást tanulhatunk ... Évek kellenek, míg az ember kigyakorolja ezeket, meglátja és megismeri az évszakok-napszakok-fényviszonyok-légnyomás összefüggéseit, míg kiismeri a különböző célhalak viselkedését, rájuk jellemző tulajdonságait, az élőhelyek sokféleségét. Azt gondolom, hogy látszólagos egyszerűsége ellenére, a pergetés talán-talán az egyik legkomplexebb műfaj a horgászaton belül. Izgalmas, érdekes, és nem kicsit fárasztó a vállnak, hátnak. Azért ha az ember nem fékezi magát, itt is meg tud dagadni a csalikkal teli hátizsák, ezért érdemes átgondoltan pakolni abba.



A pergetés alapvető kelléke a fonott zsinór. Nyúlása nulla, erőssége meglepő,
ára igen magas, de pergetéshez ez való. Nem érdemes spórolni ezen.

További kellékek a JIG fejek a gumihalakhoz, Not a knot kapocs, gyorskapcsok, forgók.
Ezek igen könnyen köthetők, a csalik gyors cseréjét teszik lehetővé

Ezekből a kapcsokból, horgokból éremes betárazni,

ahogyan a jó minsőégű OFFSET horgokból is ...

Gumihalak csukára, nagyhalra

Gumi békautánzatok a vizinövényeken, felszínen való halkergetéshez

Nagyméretű csalik nagy halakra, vegyesen.
Gumihalak mellett másik nagy találmány a Wobbler (műhal, terelőlapáttal)

Tipikus csukás szín a sárga-narancs zöld, és a balinoknak való hosszabb gumihalak.
Megjegyzem, hogy a balinok az ezüstös szürke, hosszú (mű)csalit kedvelik igazán

Ezek is fogós csalik, hűen emlékeztetnek a kishalakra, vörös farkuk mozgása figyelemfelkeltő

És a Twisterek, melyek kapásra ingerlik a nagy halakat

Klasszikus ragadozóhalas csali a villantó, vagy kanál. Megkülönböztetünk támolygó

és forgó kanalakat. Színüket tekintve arany és ezüst alapszínekben kaphatók.

Vannak kishallal kombinált fajták is, és persze mind-mind különböző méretben

Kisebb halak, süllők, kősüllők, sügerek, domyolykók pergetésére kicsi wobblereket használhatunk,

melyek mozgását a csalivezetés, illetve a szájuk előtti terelőlapát állása, mérete határozza meg.

A kis gumihalak kis JIG fejre tehetők, de a DROPSHOT horgászat során is jól alkalmazhatók.
A DropShot lényege, hogy fix helyre horgászunk, a csalit az ólom tartja egy helyben



Ahogy - az ezen nem igazán rövid - bejegyzés elején is említettem, én fordítva ültem a lovon, tekintve a horgászatom fejlődési útján végimenő folyamatot. Elvileg, ahogy annó a régi öregek tették gyermekkorukban, nekünk is, módernkori horgászoknak, illenék végigmenni a lépcsőfokokon, kezdve a spiccbotos horgászattal, és sorban haladni a bonyolultabb technikák felé. Az első dobások, az alapvető csalizás, egy úszó kezelése, a kapások felismerése, mind kigyakorolható egy 4 méter hosszú, orsó nélküli horgászboton. Egy ilyen bot kerül 2000 ft-ba, hozzá egy zsebpeca 1000 ft. Ehhez kapunk zsinórt, ólmokat, úszót. Kell még egy vödör, egy zacskó etetőanyag, egy kis doboz csonti, pár szem kukorica, és mehet a móka. Ezzel kell kezdeni. Gyönyörű kishalakat foghatunk, melyek 8-25 cm-es méretükkel, sokszínűségükkel, nagy örömöt hozhatnak, már az első, csetlő-botló alkalmak során is !


Caperlan LakeSide-1 spiccbot. A legeygszerűbb, és legolcsóbb megoldás. (3-4-5-7 méteres)

Zsebpeca létrán. 7 méter zsinór, kis horoggal, sörét ólmokkal, és egy szép 1-1.5 gr-os úszóval.

Ha magunk raknánk össsze ... Sörétólom-készlet, szilikoncső,
 és persze kell 1-2 úszó is, és egy 0.14-os monofil zsinór, kisebb horoggal

100M, 0.14 mm, monofil zsinór. Teljesen alkalmas a finomszerelékes játékokhoz


Ilyen finom, és egyszerű úszókkal, melyek súlyát 0.8 - 1.5 gr közé javasolnám




Leltárom végeztével találtam pár tételt, mely hiányzik, de ezek nem drága dolgok. Elmegyek a horgászboltba, beszerzem azokat, leadom a fogási naplót, megváltom a jövőévi engedélyt, és irány a víz. Bízom benne, hogy pár héten belül, már a spiccbottal kergetem az első napsugarakban ébredező kishalakat. 

Kitaláltam, hogy begumizom a leghosszabb spiccbotomat, hátha egyszer fogok vele egy kisebb pontyot. Nem árt, ha a szerelék elbírja a nagyobb halat, és messzebbre enged horgászni a parttól.

Erről az akcióról szándékom szerint, részletes írással jelentkezem majd.